posztmodern / komplex létezés
részletek Tóth Krisztina dolgozatából
Ha az enfarkába harapó „posztmodern kelgyó” megragadhatósága (tudniillik melyik végén) kérdéses lehet, az ilyen kígyóba harapó kígyóba harapó stb. poszt-posztmodern „kelgyóé” egyenesen lehetetlennek látszik.
Balla D. Károly regényei ilyen lehetetlen feladat elé állítják a recenzenst, mert bárhová nyúljunk is, a regényekbeli összefonódások miatt, az egész tekeredő kompozíciót egyszerre kellene megragadnunk.
A komplex létezés elmélete
Habár „a matematika által implikált filozófiai kérdések irodalmilag is termékenyek lehetnek”, a „matematika nemigen szokott ihlető forrásul szolgálni az irodalom számára”[84]. Balla D. Károly művészete ebből a szempontból is ritka kivételnek bizonyul, igaz, egy, a természettudományok felől érkező írótól (aki hét szemesztert hallgatott az ungvári egyetem fizika szakán, mielőtt átjelentkezett volna a bölcsészkarra) nem meglepő, hogy megcáfolja az elméletet.
Balla D., a komplex és imaginárius számok viszonyának analógiájára alkotta meg a „komplex létezés” fogalmát. „Minden létező valós és képzetes összetevőkből áll; ezek együttesen alkotják a létezés komplex teljességét”[85] – írja a Szembesülésben.
A tétel voltaképp a Szentkuthy-féle, irodalmi vonatkozású mű-ellenmű elmélet továbbgondolása.
Balla D. mindkét regényében hivatkozik[86] a Prae egyik fejezetére, melyben Szentkuthy kifejti gondolatait,a minden művel párhuzamosan létező „nem ez a mű”-vel kapcsolatban, amely a műnek, a mű által kifejlesztett, organikus része[87] a harmóniát megteremtő képzetes alkotóeleme. Ami ugyanis „valóban izgalmas, érdekes, egyedül üdvözítő vagy aktuális” egy műben, „az természeténél fogva kívül esik minden epikán, az a megközelíthetetlen”[88]. Szentkuthy a mű és a „nem ez a mű” viszonyát szemléltetendő, olyan Ámor-szobrokat említ, melyek az Ámor tartotta márványíj ívelése által, a szobrot szemlélőben az íj nemlétező húrjának képét is felidézik. Ennek analógiájára, irodalmi műveknek is tartalmazniuk kell olyan „pozitív jeleket”[89], melyekből az ellenmű „feszítő ereje”[90] megérezhető. Az író feladata, Szentkuthy szerint: „az irodalom lényegi impotenciáját felhasználni termékeny optimizmussal, mint hasznos szerkesztési tényezőt: az állandó hiány-kíséretet és másság-kontinuót pozitív harmónia-alkatrésszé tenni, a »Nem«-et éppúgy belevonni a mű területébe, ahogy a Pantheonban is volt pozitív oltára az »ismeretlen istennek«”[91].
Balla D. Károly regényei, egy eredendően kudarcra ítélt vállalkozás zavarbaejtő dokumentumai. Tudniillik az író a komplex létezés jelenségének, vagyis ábrázolható (valós) és ábrázolhatatlan (imaginárius)ábrázolására, illetve az epikába tartozó mű, és az epikán kívül eső „nem ez a mű” koegzisztenciájának,epikán belüli leleplezésére tesz kísérletet. A regények alapvető ellentmondásossága abban rejlik tehát, hogy ezeket az összeegyeztethetetlen dimenziókat, abszurd módon, illeszthetőknek tételezik. Nem így az író, aki mindezzel természetesen tisztában van, és bár igyekszik elkövetni az „összes antiepikus bűntettet”[92] (ezzel szinte tudományközi[93] vizsgálódásra késztetve az olvasót), mindvégig tudja, és implicite reflektálja is, hogy a „nemregény” megalkotása lehetetlen feladat.
Csakhogy Balla D. a - voltaképpeni regénytéma (a komplex létezés ábrázolása) felett álló - regénykudarc-téma felvállalásával is új minőséget teremt, érvényt szerezve az irodalomban a helyét nem találó, „felesleges regény” műfajának.
A létezés komplexitásának ábrázolása, valójában tehát megoldhatatlan probléma. Mindazonáltal a regények „valóságán” belül, úgy tűnik megvalósulhat: egy újszerű (továbbfejlesztett) „trükkregény”[94] formájában.
„Nagyon úgy néz ki, hogy a trükkregényt csak újabb trükkökkel fogjuk meghaladni. Amelyek nem is biztos, hogy irodalmi eredetűek lesznek”[95] – írja Milosevits Péter, majd felveti a kérdést: „Lehet, hogy a regény jövője a komputerben van eltemetve?”[96]. Egy másik dolgozatában[97] kifejti, hogy a trükkregény, mint a lineáris elbeszélés szerkezetét összekuszáló, majd az egyes fragmentumokat „linkekkel” összekapcsoló regényváltozat, voltaképp hiperszövegnek tekinthető.
Balla D. Károly, regényeiben (a komplex létezés ábrázolását megvalósítandó) a művel párhuzamosan létező, ám hagyományosan hiányzó „nem ez a mű” (más szóval „ellenregény”[98]) megjelenítésére is kísérletet tesz, egy, az alapregényt leleplező, metatextusként funkcionáló szöveg segítségével. Így lényegében egy ismerős, „regény a regényben” szerkezetű művet hoz létre. Az ilyen típusú művek paradoxona, hogy a metanyelvi textusok és a fikció (Balla D. értelmezésében regény és ellenregény), szoros összetartozásuk okán továbbra is egy regény (fikció) részei[99]. Balla D. ezért - következetesen tartva magát az alapkoncepcióhoz - létrehoz egy szokatlan „epikai perpetuum mobile”[100] szerkezetet (melynek specifikuma, hogy állandó mozgása szüntelen előrehaladás): az így kialakult regény ellenregényét (az ezt leleplező szöveget) is megalkotja, és így tovább (elvileg[101]) a végtelenségig.
Az egyes szövegrészek regényből, egy újabb regény részévé (illetve ellenregényből regényrésszé) való transzformálódásának lehetőségét, (elvileg) végtelen számú „link” biztosítja.
Mivel azonban pusztán az önreflexió végtelenítésével (a végtelen számú regény-ellenregény reláció kiépítésével) még nem valósítható meg a komplex létezés ábrázolása, hiszen – az imagináció szintjén legalábbis - voltaképp maga a mű sem egzisztál (amennyiben határai - és ezért szerzője is - meghatározhatatlanok), az író újabb szerkezeti elemmel oltja be, és értelmezi ezáltal újra a dobozregény-konstrukciót[102]. Ez a szerkezeti elem az Élted volt regényében a Möbius-szalag nevű topológiai furcsaság[103], a Szembesülésben pedig egy filozófiai kategória, a hiány.
A komplex létezést ily módon megvalósító szerkezet, a posztmodern trükkregény meghaladásának zálogát jelenti. Balla D. regényei ugyanis, bár nem kerülhetik el a trükkregények csapdáját, egyúttal (a komplex létezés ábrázolásának jegyében) le is leplezik azt.
A posztmodern trükkregények csapdáját az jelenti, hogy az önreflexió csak egy igen precízen kidolgozott szerkezetben érvényesíthető. „A trükkregény titok és struktúra, játék és konstrukció, fantasztikum és precíz mechanika”[104] – írja Milosevits Péter. Balla D. Károly regényeinek látványos megszerkesztettsége (a regényszerkezet önálló szereplővé tétele[105]) ezért a - végtelennek látszó - önreflexió önazonosságot felszámoló következménye ellenére is érezteti egy mindenek felett álló konstruktőr működését[106]. A dekonstrukció dekonstruálása[107], a „totális” detotalizáció tehát, paradox módon, végül retotalizációhoz vezet. A látszat ellenére, a Szerző tehát „él” (legalábbis mint az „intencionalitás perszonifikációja”[108]).
Ez a csapda lepleződik le azáltal, hogy a posztmodern trükkökre épülő (az önreflexió személyiségbomlasztó eszközeit felvonultató) szövegeket áthatja egy „posztmoderntől idegen anyag”, „a szubjektum integritásának visszaállítását sóvárgó vágy”[109].
(Ez mikrostrukturális szinten is megnyilvánul, például abban, hogy a személyiség hasadása, töredezése, a szereplők számára mindig negatív tapasztalat. Az Élted volt regényének szerkesztő-elbeszélőjét például szinte az őrületbe kergeti az alteregójával/alteregóival való „találkozás”; a több alakban is megjelenő Ákos minden inkarnációjának jellemzője az örök elégedetlenség, a valami hiányzik érzése. A Szembesülésben szinte fenyegető rém a személyiség felbomlása. „Egy ideje úgy érzem, mintha valaki más lenne én, és én ennek a valaki másnak lennék a halványabb mása. Hogy ez valóban így van-e, azt szeretném még kideríteni, mielőtt ez a másodlagosság véglegesen és visszavonhatatlanul elhatalmasodik rajtam”[110] – írja naplójában Oresztész, aki eleve két szellemi örökség közt őrlődő személyiségének újraegyesítéséért küzd.
Szintén a Szembesülésben ugyanakkor az egységesülés katartikus élményéről is olvashatunk: „Az újonnan összerakott lélek megmozdul. Szép születés. És Oresztész önmagán éli át a beteljesülést. Autokatarzis”[111].)
A regények e - romantika korát idéző - totalizáló reflexében (amely posztmodern perspektívából hibás anakronizmusnak tűnhetne[112]) a poszt-posztmodern irányultság egyik bizonyítékát fedezhetjük fel.
A későmodern eklektikaként is emlegetett irányzat lényege ugyanis a kiüresedő posztmodern meghaladása, a posztmodernségben (vagy korábban) elvetett, „ósdi dolgok”[113] (mint például a teljesség eszményének) újrafelfedezése, illetve ezeknek, a posztmodern kialakította ábrázolásmódokkal, technikákkal való ötvözése révén.
Balla D. Károly regényeiben a személyiség felbomlásának precíz dokumentálásával párhuzamosan megjelenő integritásvágy szab határt az állandó önreflexiónak, zárja le a végtelen jelentést[114], úgymond alternatív energiaforrásként működve, a posztmodern kimerülő energiakészleteivel szemben.
Úgy tűnik tehát, Balla D. Károlynak sikerült beteljesítenie Milosevits Péter jóslatát; a komplex létezés megvalósulását biztosító eszközökben (Möbius-szalag, hiány) megtalálta azokat a nem irodalmi eredetű trükköket, melyek segítségével a trükkregény fáradó műfaja[115] új erőre kaphat. Ebből a szempontból Balla D. regényei akár irodalomtörténeti jelentőségű műveknek is bizonyulhatnak.
|